Befektetés az ifjúságba

Befektetés az ifjúságba

Négyezren vettek részt az idei Csillagpont református ifjúsági találkozón – többek között ez derült ki a találkozót szervező Magyarországi Református Egyház Zsinatának őszi ülésszakán elhangzott beszámolókból.

A november 23-i ülésen bemutatkozott Balázsfalvi-Ábrám Anna, aki szeptember közepén Szontágh Szabolcsot váltotta a Zsinati Ifjúsági Iroda élén. Az új irodavezető beszámolt az idén júliusban Debrecenben megrendezett, nyolcadik Csillagpontról is. Minden eddiginél több, 4038 résztvevője volt a református ifjúsági találkozónak 2017-ben. Közülük minden negyedik fiatal határon túlról érkezett: a legtöbben Erdélyből és Királyhágómellékről. Az iroda munkatársai a Kárpát-medencei református ifjúsági szervezetek 855 önkéntes bevonásával 5 nap alatt 14 helyszínen 228 programot valósítottak meg.

A találkozót azzal a céllal szervezik meg kétévente, hogy egy olyan biztonságos teret hozzanak létre a református fiataloknak, ahol azok kulturáltan kikapcsolódhatnak, valamint megerősödhetnek hitben és az egyházhoz tartozásban, a keresők pedig megismerhetik az evangéliumot, és igent mondhatnak Jézus Krisztusra. Az idei Csillagponton nagyobb hangsúlyt fektettek a gyülekezeti ifjúsági csoportok jelenlétére, lehetőség volt arra is, hogy együtt maradjanak a kiscsoportos beszélgetések idején, és azokat saját lelkészeik vezessék.

Balázsfalvi-Ábrám Anna végül megköszönte a zsinati hivatali osztályok segítségét, melyeknek jelentős pluszmunkát okozott a találkozó. Megéri ez az anyagi és energiabefektetést? – merülhet fel a döntéshozókban. Az Ifjúsági Irodára érkező köszönőlevelek és a felszólaló zsinati tagok gyermekeinek tapasztalatai alapján ez nem kérdés.

Feke György, fotó: Vargosz

Forrás: reformatus.hu