Isteni drámapedagógia

Isteni drámapedagógia

A Lónyay Utcai Református Gimnáziumban érettségizett, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanult filmelmélet-filmtörténet szakirányon, majd a Károli Gáspár Református Egyetemen színháztudományból szerzett másoddiplomát. Bálint Eszter drámapedagógussal beszélgettünk, aki először vett részt kiscsoportvezetőként a Csillagponton.  

Krisztus él bennem

„Isten gyermeke vagyok” – kezdi bemutatkozását.  Továbbá balkezes és református, aki tanulja még, hogy nem a teljesítményei határozzák meg. Csillagpont első napjaiban egyértelművé vált számára, hogy a reformáció azt is jelenti, ha formálatlannak is látjuk magunkat, Isten folyamatosan újraformál minket, reformál. Ez pedig megadja azt a szabadságot, hogy ne a teljesítmények vagy mások értékelései határozzanak meg minket. „Egyfajta linearitás határozza meg az életünket, például időbeli, azonban van egy sokkal fontosabb rendezőelv: a Jézussal való kapcsolatunk változhatatlan értéke, az, hogy drágának talált minket. Az Ő szeretete adja ezt az értéket” – fejti ki véleményét a drámatanár.

Frissen megtért pár gyermekeként születésétől fogva hallott Jézusról és az evangéliumról. Ismerte a példázatot is, melyben Jézus a bűnösökkel akar találkozni. Vele látszólag minden rendben volt, így fel is merült benne a kérdés: „Jézus nem akar vele lenni?” Mint mondja, ilyen módon hívő családban is nagyon nehéz megtérni. Folyamatként tekint Istenre találására, mely során önelégültség helyett meglátta saját elveszettségét.

„Rájöttem, hogy életem filmjében Jézus a főszereplő, és akkor végződik happy enddel a történet, ha karakterem megváltozik Jézussal való találkozása által”

– fogalmazza meg. A Galata levél ismert sorai – „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20) – tettek pontot a hosszú útra és ezzel a valóban élő és reformáló kapcsolattal új történetet vette kezdetét.

Az Úristen terveiben nincsenek felesleges kanyarok, egymáshoz illő pontokként kötötte össze a filmes alapszakot és a színház mesterszakot a drámatanítással, valamint az újpest-belsővárosi gyülekezetben fiatalon megkezdett ifjúsági szolgálattal. A színházi közeg, amiben mozog, nagyon színes. A művészvilág azonban sokszor éppen a keresztyénséggel nem elfogadó. A család, és a barátok védelmező közegéből került egy olyan pályára, ahol meg kellett tanulnia harcolni. Nem izzadtságszagúan, hanem emberi példát mutatva. Ezen a terepen lett világos, hogy keresztyénként önazonosnak kell lennie. Nem lehet szétválasztani, hogyan viselkedik otthon és milyen a komfortzónán kívül. „Az emberek gyakran két út között választanak: keresztyénként dolgoznak, alkotnak egy világi közegben érzékenységük szerint, vagy ún. keresztyén színházat, bibliodrámát csinálnak. Én párhuzamosan vagyok mindkettőben: próbálom megtalálni az egyensúlyt és nem gátat szabni a missziónak az elkülönüléssel” – mondja.

Isten a legjobb drámapedagógus

Bálint Eszter a budapesti Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola dráma tanszakán foglalkozik gyerekekkel. Beszélgetésünk során rámutat, hogy ebben a közegben is nagy feladat megmaradni hitelesnek, hiszen sokszor ugyanabban a cipőben járnak a gyerekek, mint egykor ő. Világi terepen a fővárosi Katona József Színház társulatában dolgozott két évig, jelenleg független színházi munkákban vesz részt, most épp egy spanyol kortárs táncszínházi projektben. „Az emberek éhesek, kíváncsiak, még ha nem is vallják be. A kulcs a kérdésekben van, amik megfogalmazódnak bennük, és a kapcsolatokban, melyek által híd képződik” – mutat rá.

Nagyon szereti a dráma eszközeit, melyekkel az emberekben az élmények szintjére lehet juttatni olyan tapasztalatokat, amiket frontálisan és nem sok sikerrel próbál közölni az iskola. A drámatanár felhúz egy szabályrendszert, amiben mozogni kell, vagy épp megszegni azt. Az átélt élményből, tapasztalatból indul a beszélgetés, amiből tovább lehet menni, észrevétlenül tanulni önmagukról és Istenről. „Világi közegben nem jutunk tovább annál, hogy megismerheted magad. Azt mondja a rendszer, hogy majd mindenki eldönti, mit tart igaznak. Ha viszont nem soroljuk fel a lehetőségeket, vagy ez kimarad, senki nem fogja ezt választani. Isten játékba hozása nélkül hamar kiüresedik, redundánssá válik ez a hatékony pedagógiai forma, mert csak magunk körül forgunk, miközben a megoldást éppen az isteni többlet adja” – hívja fel a figyelmet a vecsési születésű oktató.

Tanítóként Eszternek a tananyag mellett a legapróbb ujjrezdülésig fontos minden, amit átad, viselkedésével, reakcióival, személyiségével. Ez persze nem azt jelenti, hogy gúzsba kötve kell állnia: példamutatása által láthatják meg az Istenben való öröm és felszabadultság lehetőségét, és azt is, hogy az iskolában nemcsak a teljesítmény alapján ítélik meg őket. A drámajáték jó eszköz a kudarcokról való tanulásra, segít kitágítani korlátainkat, kilépni a komfortzónából.

A legjobb drámapedagógusnak Istent tartja, akinek Igéje megelevenedik, cselekvésre késztet. A hit kuporgatása nem mozdít meg semmit, passzív, miközben a cselekvő hit tart életben – a hit, amit Isten túlcsordít rajtunk, ezáltal továbbadhatjuk. „Számomra a hit ajándék, ajándékozni pedig jó, ezt teszi a drámapedagógia is” – összegzi hivatását.

Szöveg: Szoták Orsolya
Fotó: Vargosz

A cikk nyomtatott változata megjelent a Reformátusok Lapja 2017. augusztus 6-i számában.