A találkozókon a meghívottak tudományos munkássága mellett a kutatói karakterük is felvillan, így volt ez Kiss Lászlóval is, aki gyermekkori élményekről, a csillagászat iránti rajongásáról, karrierjéről és a tudományos felfedezésekről, a jövő kérdéseiről is beszélt, követhetővé, laikusak számára is érthetővé téve akár a legbonyolultabb asztrológiai kérdéseket is. Az előadás interaktív volt, a résztvevők online tehették fel a kérdéseiket.

Hogyan lesz egy vajdasági kis faluból származó számőrült, antiszociális könyvmolyból a kisbolygók és az exobolygók nemzetközileg is elismert kutatójává valaki? Kiss László tízéves korában szeretett bele a csillagos égbe. Érdeklődött a tudományok, fizika iránt, amatőr csillagász lett, majd a szabadkai gimnáziumból Szegedre került egyetemre. Lézerfizikus akart lenni, de Szatmáry Károly csillagász irányításával sikeresen doktorált, és fizikus végzettséggel rendelkező asztrofizikus, csillagász lett.

2002-ben az Amerikai Csillagászati Társaság ösztöndíjával Sydney-be került, ahol hét évet töltött kutatással, ott született a két gyereke is. A Magyar Tudományos Akadémia Lendület kutatói programjával jött vissza családjával Budapestre, és elmondta: a fővárosban első naptól otthonosabban érezte magát, mint Ausztráliában akár hét év után. Nehéz a nyelvi és a szociális háttér által szabott gátakat áttörni – magyarázta. Hozzátette: az ausztrál csillagászat erős, új területekbe látott bele ottléte során, sokat tanult, a déli féltekén pedig teljesen más az égbolt, így más a kutatási élmény vagy akár a szemlélődés is. A világot járva látta meg azt is, hogy Kelet-Európában leginkább az anyagiak hiánya szab akadályt a tudományos fejlődésnek. „Az angolszász országok kutatói gazdasági és nyelvi szempontból is nagy előnyben vannak” – hangsúlyozta. Aki ma csillagász akar lenni, tudnia kell angolul, értenie kell a fizikához, számítástechnikához. Egyheti távcsőhasználatot akár másfél évig dolgozhat fel.

Kiss László doktori értekezésében a pulzáló vörös csillagok fényességét és színváltozását vizsgálta. Elmondta, ahogyan a földrengéshullámok vizsgálatával ki lehet deríteni, mi van a föld belsejében, ugyanezt az asztroszeizmológiával kutatni lehet csillagok esetében is. Olyan csillag is van, amelyhez húsz év óta vissza-visszalátogat, ma is megvizsgálja. Rámutatott, hogy a tudományt kétféleképpen lehet művelni: a kutató kertészként kiválaszthat egy zsebkendőnyi területet, azt mélyre ássa, így nagy szakértője lesz a témának, Kiss László azonban egy kis kertecskét talált, azt gondozza. Több témával foglalkozik, módosítgat az irányon, nem szűkíti le a kutatási kört. Néhány éve leginkább űrcsillagászattal foglalkozik, európai exobolygós űrtávcsövek programjának kidolgozásában vesz részt, magyar partnereket is keres a projektekhez.

Asztrológusunk kedvenc csillaga a Hattyú (Cygnus) csillagkép egyik vörös óriása, R Cygni a neve, még 2002-ben vizsgálta a rezgését, és ennek az eredményére a legbüszkébb. Úgy véli, az idő múlásával a rutinszerű problémákat egyre könnyebben oldja meg, viszont fontos, hogy a tudósok oktassanak is, engedjék szóhoz jutni a fiatal kutatókat, akiket nem zárják bilincsbe a rutin kérdései, ki tudnak szakadni a hétköznapok szürkeségéből. A jövő csillagászainak azt tanácsolta: olvassanak minél többet, vegyenek részt eseményeken, versenyeken, amelyeket ma iskolásoknak is szerveznek, el lehet látogatni a legközelebbi csillagvizsgálóba, és ami rendkívül fontos: kapcsolatokat teremteni a szakmai közösséggel. „Lehetek otthon a világ legnagyobb tudósa, ha nincs interakció, sosem fog senki felismerni” – foglalta össze, hozzátéve, hogy egy 1998-beli amatőr csillagásztábor például az életét definiáló nagy élménnyé vált. Megjegyezte, hogy inkognitóban egyszer egy ufókongresszuson is részt vett kíváncsiságból.

A közönség kérdésére elmondta: a csillagászat egyik fő kérdése ma, hogy van-e élet máshol az univerzumban, illetve hol vannak élet számára alkalmas helyek. Azt gondolni, hogy itt, a Földön van egyedül élet, a geocentrikus világkép utóhatása, ennek zajlik ma is trónfosztása – mutatott rá. 1917-ig például a csillagászok úgy vélték, hogy ha nem a Földünk, akkor a Napunk a világunk közepe, 1995-ig pedig csak a mi Napunk körül ismertünk bolygókat. Ma több mint négyezret ismerünk más naprendszerek körül, illetve kéttucatnyi bolygóról tudunk, ahol víz lehet a felszínen. Nem tudni, hogy van-e élet is a felszínükön, de a következő évtizedekben erre is választ kaphatunk. „Az életünk akkor lesz elviselhető, ha van globális remény – ezért volt értelme a holdraszállásnak is. A hit is ilyen. A csillagászatban ezt élem meg: hogy eljuthatunk, megtehetjük, vizsgálhatjuk” – mondta el Kiss László, majd a hitet érintő kérdésünkre hozzátette: a tudósok nem ateisták, sőt a természettudósok nagy százaléka rácsodálkozik a természet törvényeire, hiszen amikor az ember a kozmosz titkait kutatja, azt tárja fel, Isten milyen világot teremtett számunkra, a természet megismerésével pedig az ő gondolatait ismerhetjük meg. A csillagászat iránt érdeklődőknek a csillagászat.hu honlapot ajánlotta magyar nyelvű forrásként, amelynek 2006 óta főszerkesztője.

A Marslakók beszélgetéseket a Károli Gáspár Református Egyetem Református Művelődésért Kutatóműhelye (RefCOO) szervezi, terveik szerint évi négy alkalommal. A következő találkozóra egy németországi régészt hívnak meg. Az előadások megtekinthetők a Marslakók youtube-csatornáján.

Berekméri Gabriella, fotó: Szarvas László