Béres Tamás lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora, Prohászka Zoltán immunológus, a Semmelweis Egyetem professzora és a Budapest-Pozsonyi úti Református Gyülekezet presbitere, Kállai Imre pszichiáter és lelkipásztor, illetve Victor András, az ELTE nyugalmazott tanára a tudomány fejlődésének következtében felmerülő etikai, morális kérdésekről beszélgettek, saját szemléletüket, véleményüket is megosztva a hallgatósággal.

Először is a genetikai módosítások kérdését érintették: Prohászka Zoltán szerint a két legfontosabb szempont ezen a területen a felelősség és óvatosság. Felmerült a kérdés, hogy a genetikai módosítások olyan mértékű beavatkozást jelentenek-e a természet rendjébe, amelyre az ember nem kapott felhatalmazást? A módszerek megvannak, hiszen növényeket például régóta nemesítenek, betegségeket gyógyítanak genetikailag módosított sejtekkel, de óvatosság és felelősség szükséges, hogy ezeket a módszereket, fegyvereket megfelelően használjuk fel, és megszabjuk a határt. Attól, hogy valami génmódosított, nem feltétlenül természetellenes – hangzott el. A fő szempont, hogy a műveleteket jó céllal végezzék el, betartva az előírt szabályrendszert.

Hasonló módon vitatták meg a tudat rejtelmeit is, melyről Béres Tamás úgy gondolja, az ember abban különbözik az állatoktól, hogy tudatában van identitásának, morális lény, máshogy tekint önmagára, belakja környezetét és keresi a végtelenre mutató, transzcendens pontokat az életében. Az is elhangzott, hogy az ember az egyetlen élőlény, amely tudja, hogy meg fog halni, pedig egyes állatok is elvonulnak, elbújnak haláluk előtt, de az is fontos szempont, hogy több generáción át összegyűjtött tudást adunk át az utódoknak. Végső soron az ember az Istennel való viszonyában lesz emberré, az istenképűség teszi azzá, aki. Szeretne erkölcsi lény lenni, aki meg tudja ítélni a jót és rosszat, de nem sikerül neki. Miközben technikailag fejlesztjük a világot azért, hogy jobbá tegyünk, etikailag nem tudunk mit kezdeni a rohamos haladással.

Nincs ellentét

„Aki fél a haláltól, próbáljon meg szeretni, és elmúlik a halálfélelme, hiszen ugyanúgy teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül” – hangzott el a különleges tanács. Felmerült a kérdés, hogy az örök élet a halál után vagy a feltámadáskor kezdődik? És amikor meghalunk, közelebb kerülünk Istenhez? „Még életünkben tegyünk meg mindent, hogy közel engedjük őt magunkhoz” – hangsúlyozták a beszélgetés résztvevői. Szintén felvetődött, hogy a teremtéstörténetben írtakat szó szerint kellene-e értelmezni: Isten kész világot vagy evolutív világot teremtett? Hogyan jött létre az önmagát szaporítani képes élet? Ha a szervetlen anyagból élet keletkezett, azt már teremtésnek tekinthetjük – vallják a tudósok.

Egy természettudós el tudja-e fogadni, hogy a világ teremtetett? Az a helyzet, hogy épp a természettudományok ismerete alapján mondhatják el, hogy így volt, viszont az elvolúcióelméletet teljesen tagadóknak is figyelembe kell venniük a mellette szóló bizonyítékokat.

Zárszóként azt is megemlítették, hogy a vallásokban és a természettudományos gondolkodásban sok a hasonlóság. A történelem során volt olyan korszak, amikor szemben álltak, ezért maradt meg a mai emberekben a gondolat, hogy nem férnek meg egymás mellett. Isten azonban nem tűri meg az ellenkezést, szembenállást: „Orvosként, természettudósként csodálatos látni Isten világát. Ha valaki hitre jutott, ezt tudja felhasználni mindennapi munkájában is” – hangzott el zárásként.

Berekméri Gabriella, fotó: Molnár Emese