A beszélgetés alaphangulatát a személyesség adta, Balog Zoltán hivatásáról szinte azonnal elmondta, már édesapja is református lelkészként szolgált, abban a világban pedig természetes volt, hogy a fiú átveszi az apa hivatását. Érettségi után azonban számára egy év kihagyás következett, majd a lázadó korszakból mély élmény hívta vissza és igazította útját a teológia fele: egy iskolai verseny jutalmaként ellátogathatott társaival a Szovjetunióba, ahova a tiltások ellenére is elvitt négy orosz nyelvű Bibliát ajándékba. A megkeresett baptista gyülekezet gyanakvóan fogadta, de végül kérdésükre határozottan tudta felelni: „Igen, szeretem Jézust.” Ekkor befogadták és rövidesen úgy határozott, lelkipásztor lesz maga is.

A rendszerváltást fiatal lelkészként élte át, közéleti feladatot pedig mindig is szeretett volna vállalni, hiszen úgy véli, „keresztyénekként van mondanivalónk az országnak, a nemzetnek”. „Úgy gondoltam, el kell mondanunk, hogy mi, keresztyének, mit adtunk az elmúlt négyszáz évben az országnak, de azt is, mit adhatunk még” – hangsúlyozta a lelkipásztor.

Jákob János szintén keresztyén családban nevelkedett, húszévesen bevonult sorkatonának, ahova a Bibliáját is magával vitte. Felettesei nyilvánosan megalázták emiatt, néhány héten belül azonban egymásra találtak a sereg különböző felekezetű keresztyénei. „Ott érett meg bennem az elhatározás, hogy tábori lelkész leszek” – emlékezett vissza. Végül „idősebb” korában, 1993-ban végezte el a teológiát, és épp akkor dőlt el, hogy létrehozzák a tábori lelkészi szolgálatot, így egyenesen abba a közegbe kerülhetett, ahova rég vágyott.

Arra kérdésre, hogy miért is van szükség lelkészre a katonák között, elmondta: minden embernek szüksége van lelkigondozásra, a katonáknak pedig speciális a helyzetük, főleg a feszült időszakokban. Akkoriban a besorozottak nem hagyhatták el a sorkatonaságot, rengeteg probléma volt azokkal, akik már nem akartak ott lenni, és a helyzet csak súlyosbodott a délszláv háború közben, után. „Vannak azok az élethelyzetek, amikor mindenki megnyílik. Bizonyságot tehetünk, hogy mindenből van szabadításunk és segítségünk, Isten kegyelme mindenkire, így a katonákra is érvényes” – fogalmazott a tábori püspök.

Ne döntsenek nélkülünk

A személyes hitvallásokon túl felmerült az egyház és a politika kapcsolatának sokat vitatott kérdése. Balog Zoltán „az egyház ne politizáljon” megszokottá váló kijelentése kapcsán elmondta: meghatározását nézve az egyház a hívő emberek közössége, a politika pedig a közügyek szolgálata. Ha csak így tekintjük, a hívő emberek nem vehetnének részt a politikában, de valójában minél inkább lejáratják a politikát, a „rendes emberek” annál távolabb maradnak – foglalta össze a volt miniszter, majd hozzátette: hívőkként gondolkodnunk kell arról, merre halad az ország; hogyan foglalkozunk a szegényekkel; milyen iskolákra, hadseregre, úthálózatra van szükség. „Mindezt a politikusok döntik el, és nem szerettem volna, hogy ezt nélkülünk tegyék. A döntésekben benne kell lennie az egyház és Jézus Krisztus szempontjainak” – indokolta pályamódosítását.

Mint mondta, az egyháznak a politika és politikai megosztottság fölé kell emelkedni, hiszen a gyülekezetek is különböző politikai irányokat követő tagokból állnak – de a hívek félreteszik a nézeteltéréseiket és a Biblia vizsgálatával keresik az igazságot, tudva, hogy van, ami fontosabb. A politika megoszt, de Jézus Krisztus egyesít, ahogy egyházi törvény is kimondja: ha valaki politikusi feladatot vállal, szüneteltetnie kell a lelkészi szolgálatát. Balog Zoltán miniszterként is úgy érezte, hogy elsősorban lelkipásztor maradt, a mai nap is vallja, a politikusoknak, katonáknak is szükségük van arra, ami több, mint ők.

De milyen a keresztyén katonai parancsnok? – hangzott el a kérdés. Jákob János szerint nagyon nehéz keresztyénként ez a hivatás, hiszen a teendőkbe belefolyik a politika, a szakma, a család és a közéleti elvárás. A döntéshozatalkor is sokszor ütköznek az elvek, komoly mérlegelésre van szükség. A tábori püspök azt is elmondta, nehéz feladat olykor akár életek kioltásról dönteni, mikor ebben egyértelmű iránymutatás a „Ne ölj!” parancsolat, ugyanakkor viszont kevés hívő vezetővel találkozott.

És ezek tükrében milyen a keresztyén politikus? Ő is emberéletekről dönt, csak más szinteken, így – ahogyan a lelkipásztoroknak vagy épp bárki másnak – a politikusoknak is vannak súlyos lelkiismereti konfliktusaik. Ilyenkor az az első, hogy hűségesek maradjanak Krisztushoz, és tudják, hogy döntéseikben nincsenek egyedül.

A hűség fogadalma

Nehéz úgy megmaradni, hogy emberként számíthassanak egy politikusra, hiszen a mindennapi munkában „ügyek vannak”, azokat kell átlátni és megoldani, nem pedig az egyéni emberi problémákat. „Meglátni a másikban az embert, de közben a munkát elvégezni: ez nagyon fontos a keresztyén politikusnál. És már a munka elején el kell dönteni, meddig hajlandó valaki elmenni, mennyit enged meg magának” – magyarázta a Balog Zoltán, majd büszkén elmondta azt is, hogy lelki ügyekkel sokszor fordultak hozzá, sőt felnőtt keresztségeknek is tanúja lehetett. A lelkipásztor szerint a gyülekezet előtt tett hitvallás védi a fogadalomtevőt: „Ha kinyilvánítottam, hogy Jézus Krisztus tanítványa vagyok, nem hozhatok szégyent rá. Ha megvallottad a hited, az megvédhet attól, hogy olyat tegyél, ami ellentmond ennek.”

„Mindegy, milyen hivatása van egy keresztyénnek. Jézus Krisztust szolgálva próbálom végezni a munkám, ezt eldöntöttem, és döntésemhez hű vagyok. A hűség nem érzelem, hanem döntés, fogadalom, amelyet nem engedhetek el” – hangsúlyozta Jákob János, aki az éberség és a felelősségvállalás jelentőségét tartja az egyik legfontosabbnak a szolgálatban: „Ha valaki tisztességes és tiszta a lelkiismerete, az a lehető legjobb párna éjszakára.”

Berekméri Gabriella, fotó: Nemdi-Varga Dávid