Megvan az Üstökös!

Megvan az Üstökös!

A Laudate zenekar nyerte az Üstökös tehetségkutatót, a kolozsvári dicsőítő zenekar kiemelt idősávban léphet fel a Csillagponton. De ne izguljatok, ha lemaradtatok az egységnapi döntőről, a második helyezést elért zenekarokkal is találkozhattok majd a CSP színpadán. Addig is itt egy kis ízelítő belőlük!

„Ha egy üstökös feltűnik az égen, az emberek felkapják a fejüket. Olyan sok jó zenét játszó dicsőítő csapat van egyházunkban, őket szeretnénk megmutatni” – fogalmazott Bella Péter győrszemerei lelkipásztor, az Üstökös programfelelőse a Csillagpont református ifjúsági találkozó által meghirdetett keresztyén zenei tehetségkutatóról. A Csillagpontnak a kezdetektől fontos része a dicsőítő zene és a keresztyén könnyűzene, a szervezők azt ígérik, hogy ez az idei találkozón sem lesz ez másképp.

Az Üstökösre kilenc zenekar jelentkezett, egyenként 20 perces zenei anyagot kellett beküldeniük, ezek alapján az előzsűri öt zenekart juttatott tovább a második fordulóba, amit május 18-án, szombaton tartottak Debrecenben. Végül négy formáció – az 1RE, a Dics-Action, az IDM és a Laudate – tudta vállalni, hogy kiáll a magyar református egység napi fesztivál ifjúsági színpadára. 

Isten dicsőítésében nem lehet versengeni – ebben Bella Péterrel Kovács Gergely debreceni egyetemi lelkész, az egységnap ifjúsági rendezvényeinek koordinátora is egyetért. „Mi akkor az Üstökös célkitűzése? Segíteni a minőségi keresztyén dicsőítő zenét játszó zenekarokat.” Gergő szerint a fiatalok ugyanannyira részei a református egyháznak, mint az idősebb korosztályok: „Lehet, hogy kicsit hangosak vagyunk, furcsán beszélünk, de ugyanolyan mélyen megéljük a hitünket.” Ezért kapott helyet a második forduló az elmúlt tíz év legnagyobb református ünnepségén. Ismerjétek meg a döntős csapatokat!

1RE band

A Budapesti Református Egyetemi Misszió zenekara az 1RE band. Viszonylag friss együttesről van szó, 2018 szeptembere óta muzsikálnak együtt. Számukra a legfontosabb, hogy szeretik dicsőíteni az Urat, emellett szeretnek zenélni is. Saját számaik egyelőre nincsenek, de a későbbiekben szeretnének írni majd.

A zenekar tagjai:

Baski Virág és Csordás Juliaan – ének

Bolló Balázs  brácsa

Gál Anna és Gaál Anna – fuvola

Kiss Ágoston – gitár és ének

Műhelyi Viktória – billentyű 

Nagy Bogdán – dob

Nyeste Zsófia – akusztikus gitár

Velegi István – basszusgitár

További tagok: Lengyel Attila és Seffer Valentina – akusztikus gitár

Dics-Action

Révkomáromból érkeztek a Dics-Action tagjai, többen közel 8 éve, ebben a formációban harmadik éve zenélnek együtt. Céljuk, hogy az Istentől kapott tehetségüket – melyet ajándéknak tekintenek – kamatoztathassák, így dicsőítve az Urat.

A zenekar tagjai:

Fazekas Bianka – billentyű/ének

Fazekas Zsuzsanna – ének

Győri Attila – dob

Korpás Réka – ének

Tóth Krisztián – basszusgitár/elektroakusztikus gitár

Vontszemű Miklós – gitár                                                 

IDM – Így dicsérünk mi

A paksi református gyülekezet zenekaraként, tábori örömzenélés formájában indult az IDM. Miután a zenekarvezetők gyermekei felnőttek, tovább folytatták a zenélést, ma már ott tartanak, hogy 80 százalékban saját számaikkal állnak színpadra. Így volt ez az Üstökös döntőjében is. Elmondásuk alapján sokkal többet kapnak a dicsőítések alkalmával, mint amennyit adnak. A többiekhez hasonlóan ők sem versenyezni, hanem Istent dicsérni érkeztek Debrecenbe. 

A zenekar tagjai:

Bagocsi Bátor – dob 

Kiss Barbara – nagybőgő és basszusgitár

ifj. Kiss Zoltán – elektromos gitár

Kiss Zoltán – gitár, ének, hegedű

Tóth Benedek – klarinét

Tóthné Hanol Franciska – billentyű, ének

Laudate

A kolozsvári Laudate tagjai számára a muzsikálás egy út, melyen keresztül közelebb kerülhetnek Istenhez. A nevük azt jelenti: dicsérd; jelenlegi formációjukban majd’ két éve zenélnek együtt és szuperlelkesek. Dicsérd című saját számukat nagy szeretettel és izgalommal hozták a döntőre. Mi energiájukért, fiatalos lendületükért szerettük őket, azt ígérik: a Csillagponton is felrázzák majd a résztvevőket.

A zenekar tagjai:

Dénes Dávid – dob

Kiss Gellért és Kun Eszter – ének

Sógor Sámuel – billentyű

Székely Erwin – szólógitár

Varga Gergő – akusztikus gitár

Zágoni Tamás – basszusgitár

A zsűri tagjai végül a Laudate zenekart hozták ki győztesnek, döntésük értelmében az IDM, az 1RE band és a Dics-Acton megosztott második helyen végeztek – hirdetett eredményt Prikryl Edina, a Csillagpont koordinátora. A Laudate ezzel lehetőséget kapott arra, hogy a kiemelt idősávban mutatkozzon majd be a Csillagpont közönsége előtt, de a szervezők a másik három csapatot is meghívták a találkozóra.

„Mindegyik zenekar jól teljesített, mindenkit jó volt hallgatni. A zsűri apró eltéréseket talált csak a zenekarok között, ezek alapján tudott mindössze választani” – tudtuk meg Bella Pétertől. – Az Üstökös sokkal több, mint verseny, hisz Istennek énekeltünk, őt dicsértük. Aki ezt teszi, az már győztes.”

Feke György – Szűcs Péter

Fotó: Sebestyén László, videó: Vígh Tamás