Online is lelkesen

Online is lelkesen

Közel száz önkéntes vagy önkéntesjelölt vett részt a Csillagpont online megszervezett önkéntesnapján november 14-én. 

A novemberi  Csillagpont Önkéntesnapnak kettős célja van. Szeretnénk továbbra is  köszönetet mondani a lelkes, odaadó önkéntesek munkájáért, ötletelésükért, és támogatásukért, hiszen többen már aktivizálták magukat az eddigiekhez képest új feladatban – modták az online rendezvény szervezői.

2020. November 10-én majdnem száz fő részvételével kezdődött meg a Csillagpont közösségformáló online rendezvénye. Közös dicsőítés és Gulyás Dóra áhítata után egy, a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai által, kifejezetten a CSP számára készül videót nézhettek meg a konferenciahívás résztvevői.

Az eseményen Prikryl Edina, a Csillagpont koordinátora számolt be az aktuális tudnivalókról, és adott hálát egyesével a megjelentekért. Az önkéntességre jelentkezők online is átélhették az igazi Csillagpont-hangulatot és bővebb információt nyerhettek az egyes munkacsoportok működéséről. A kiválasztás során a résztvevők kisebb konferenciabeszélgetésekbe szerveződtek, így az egyes munkaterületek vezetői személyesebben is megismerhették a csoportjukhoz jelentkezőket.

Az önkéntesjelöltek és a stábtagok bár személyesen nem találkozhattak, a szervezők igyekeztek kézzelfogható emlékekkel is maradandóvá tenni az eseményt számukra. A korábban kiküldött, Csillagpont-logóval ellátott utazófogkefék elsőként kerülhetnek majd be csomagjaikba, ha útra kelnek 2021. júliusában, hogy felajálnott munkájukkal segítsék a Református Ifjúsági Találkozót.