Beszélgetnél? Meghallgatunk!

Beszélgetnél? Meghallgatunk!

Az utóbbi hetekben váratlan, új körülmények alakultak ki, bizonyára mindenkihez elért már a vírus, a veszélyhelyzet és a válság híre. A Csillagpont lelkigondozói csapatának önkéntesei ezért online beszélgetési lehetőséget biztosítanak mindazon korábbi Csillagpont-önkéntes és résztvevő számára, aki a kialakult helyzetben nehézségekkel küzd.

„Bárhol is tartasz most a saját életedben, bárhogy is érint téged a kialakult helyzet, fontos, hogy tudd: nem vagy egyedül az úton. Továbbra is körbevesznek téged közösségek és emberek, akik meghallgatnak és akiknek megismételhetetlenül fontos vagy” – vallja a lelkigondozói csapat.

Ha a kialakult helyzettel kapcsolatban terhet cipelsz, szorongsz, nehéz döntési helyzetbe kerültél, esetleg egyszerűen beszélgetnél, szeretettel várnak online segítő beszélgetésre, természetesen teljes titoktartás mellett.

Kérünk benneteket, ha ismertek valakit, akinek szüksége lehet ilyen támogatásra, juttassátok el hozzá ezt a lehetőséget.

A beszélgetéshez előzetes bejelentkezés szükséges, legalább 24 órával a tervezett alkalom előtt, ehhez a szakemberek elérhetőségét és a beszélgetések időpontjait az alábbi listában találjátok:
 

Görgey Etelka (Eti)
református lelkész,
mentálhigiénés szakember

 

Problémás nagykamaszként és fiatal felnőttként mindig szerettem volna, ha lenne egy "felnőtt" felnőtt, akihez fordulhatok. Utána arra törekedtem, hogy olyan felnőtté legyek, akihez fordulhatnak a problémás kamaszok és fiatal felnőttek. Mindemellett legbelül megmaradtam gyereknek is. Fordulj hozzám bátran, kíváncsi vagyok Rád, és segítek, ha tudok.

Elérhetőség: +3630/6323796
Mikor tudtok beszélgetni? A hét minden napján 8:00-17:00 között.

 

Masri Mona Aicha (Mona)
református lelkész,
Csillagpont lelkigondozó


 

Ha egy átlagos tavasz lenne, nagyokat túráznék Tofival, a kutyusommal. Megnéznék egy jó darabot a színházban, vagy az új Szabó István filmet a moziban. A barátaimmal sztoriznék egy kávézóban, spontánbulit csapnánk. Két könyv között a balett óráimra rohannék. De ezen a tavaszon nekem is beszűkült az életterem hatvan négyzetméterre, így átérzem az otthonülés kihívásait. Ha úgy érzed, hogy ebben a helyzetben beszélgetnél valakivel, keress bátran!

Elérhetőség: email: m.monaaicha@gmail.com; facebook: Masri Mona Aicha
Mikor tudtok beszélgetni? Hétfőn 18:00-20:00 között.

 

Rózsa Dávid (Dávid)
református teológus,
Csillagpont lelkigondozó


 

A másik meghallgatása számomra a legfontosabb a beszélgetések során. Nyitottan és elfogadóan. Ítélkezés és bíráskodás nélkül. Empátiával. Meghallgatni Téged arról, amiről Te szeretnél beszélni. Ebben a meghallgatásban és beszélgetésben pedig, közösen, partnerként gondolhatjuk végig újra a problémát, helyzetet, együtt keresve annak a megoldását. Ha a most kialakult helyzetben úgy érzed beszélgetnél valakivel, keress bátran!

Elérhetőség: email és skype: rozsadlg@gmail.com
Mikor tudtok beszélgetni? Csütörtökön 14:00-16:00 között.

 

Sneé Gergely (Gergő)
pszichológus, személyközpontú tanácsadó-jelölt,
Csillagpont lelkigondozó munkacsoport jobbkéz


 

A mindennapokban többnyire a képző és képződő, felnőtt és gyermek, tanácsadó és meghallgató szerepeim között lavírozom. Közben, ha tehetem, mozgok, olvasok, jó filmeket, youtube csatornákat és rossz szóvicceket gyűjtök. Mostanában ez utóbbi tevékenységeim szorultak vissza a szoba falain belülre, ezeket igyekszem egyensúlyban tartani a fizikai bejárást és testi-lelki készenlétet igénylő munkával. Ha úgy érzed, hogy ebben a helyzetben beszélgetnél valakivel, keress bátran!

Elérhetőség: email és skype: sneegergo@gmail.com
Mikor tudtok beszélgetni? Csütörtökön 18:00-20:00 között.

 

Szentjóbi Ottó (Ottó)
mentálhigiénés szakember, pszihodráma vezető,
Csillagpont lelkigondozó csapat vezetője


 

Mentálhigiénés szakember vagyok és pszihodráma vezető. Ezt tartom hivatásomnak, bár kenyerem javát "civil" foglalkozásommal keresem. Nagy ajándék életemben, hogy a Csillagponton szolgálhatok a lelkigondozó csapat vezetőjeként - annak ellenére, hogy rövidesen nagyapa leszek. Semmiért nem adnám a hajnali ébredéseket a sátorban, a kávéért való sorbanállást, a dicsőítő alkalmakon való éneklést, a mély beszélgetéseket veletek. Amikor nem kenyérkereső foglalkozásomat űzöm, akkor párkapcsolati csoportokat vezetek, tanítok a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés képzésén, vagy egyéni kliensekkel dolgozom önismereti témáikon. Vagy bringázok a Tököli erdőben, madarakat lesek; vagy főzök valami finomat itthon.

Elérhetőség: email: otto.szentjobi@gmail.com; facebook: Szentjóbi Ottó
Mikor tudtok beszélgetni? Szerdán 19:00-21:00 között.

 

Tóth Gyöngyi (Gyöngyi)
mentálhigiénés
szakember


 

Ebben a bezárt helyzetben van lehetőségünk a belső szobánkban tartózkodni, ahol utolér minket sok gondolat, érzés. Ebben a helyzetben örömmel segítek, hogy lehetőségként tudd megélni a bent létet. „Aki kifelé tekint, álmodik, aki befelé, az ébred.” (C. G. Jung)

Elérhetőség: email: bakcso@gmail.com; tel: +3630/7124871
Mikor tudtok beszélgetni? Kedden és szerdán 16:00-17:00 között.