GYIK

GYIK

Ez az év és ez a Csillagpont nem ugyanaz lesz, mint eddig - a koronavírus mindent átírt. Érthető, ha kérdések merülnek fel Benned a CSP-vel kapcsolatban. Ezeket igyekeztünk itt megválaszolni.

Lesz idén Csillagpont?

Lesz! Gőzerővel készülünk a személyes találkozóra július 27 és 31 között Debrecenben! Természetesen a kormány rendelkezéseit minden esetben betartjuk, és alkalmazkodunk az irányelvekhez. Ez jelenleg azt jelenti, hogy résztvevőként védettségedet igazolva léphetsz csak be a fesztivál területére. Ha elérjük az 5,5 millió beoltottat, amikor a kormány is új szabályokat fog hozni, akkor el fogjuk törölni ezt a kitételt, ám ez esetben is arra biztatjuk a 12 éven felüli fiatalokat, hogy ha tehetik, oltassák be magukat saját maguk és környezetük védelme érdekében.

Mikor dől el, hogy mennyien lehetünk együtt Debrecenben?

Jelenleg teljes létszámmal számolunk, de folyamatosan figyelemmel kísérjük a járványügyi előírásokat. A jelenlegi rendeletek szerint csak védettségi igazolvánnyal tudunk beengedni titeket. Regisztráljatok és ha esetleg a vírushelyzet miatt módosítani kell a programot, visszautaljuk a bérletetek vagy a jegyetek árát, abból csupán a 3 %-os kezelési költséget vonjuk le.

Milyen biztonsági előírásokat kell majd betartani?

Hasonlókat, mint minden más nagyobb rendezvényen. Ne aggódjatok, igyekszünk megkönnyíteni a dolgotokat! Programjaink nagy része kültéren lesz, úton-útfélen higiéniai pontokba botlotok majd, sokkal több vizes blokkal készülünk, és persze MINDEN előírást betartunk majd! Első a biztonság! ;)

Mi van, ha csak oltással vagy negatív teszttel lehet látogatni majd a rendezvényeket?

Mivel a járványügyi előírásokat minden esetben be kell tartanunk, ezért ha ez a szabály lesz érvényben júliusban is, akkor csak ilyen feltételek mellett lehet részt venni a Csillagponton. Mindemellett tudjuk, hogy a kormány 5,5 millió beoltott után enyhítéseket tervez, bízunk abban, hogy a Találkozóig elérjük ezt a határt.

Lesz létszámkorlát?

Ebben nem gondolkodunk. Ha mégis lesz ilyen, mindenkit időben fogunk értesíteni.

Határon túliként hogyan vehetek részt a rendezvényen?

Jó hír, hogy Magyarország már szinte az összes határontúli szomszédos ország a védettségi igazolványát elfogadja, így ezzel gond (és karanténkötelezettség) nélkül is át tudtok jönni. Mi azt az okmányt fogjuk elkérni tőletek a reisztrációnál, amellyel átléptétek a határt.

Határonúliként hogyan tudom befizetni a regisztrációs díjat?

Nem csupán a bankkártyés fizetésre van lehetőséged, személyesen is tudsz regisztrálni az alábbi szervezeteknél (így elkerülheted a kezelési költség fizetését). 
SZLOVÁKIA: Firesz – Duna Mente, Dunajské nábrežie 12 / Duna rakpart 12 1.posch. 205 / 1.em. 205. 945 01 Komárno / Révkomárom, Nyitvatartás: Hétfő, szerda–péntek: 10.00–15.00 Kedd: zárva E-mail: dunamente@firesz.sk
ROMÁNIA: IKE - Asociatia Tinerilor Crestini din Transilvania, Cím: 400370, Cluj Napoca, Motilor 84, Nyitva tartás: Hétfő – Péntek: 10:00 – 16:00 között, ike@ike.ro +40 744 670 769, http://www.ike.ro vagy: KRISZBI – Asociatia KRISZBI Egyesület Cím: Nagyvárad (Oradea), Dimitrie Cantemir utca, 23 szám 1 ap.Nyitva tartás: : Hétfőtől – Péntekig 9:30 - 14:00 között, E-mail cím: kriszbihar@gmail.com, Facebook oldal: https://www.facebook.com/KRISZBI-772611276112999, Telefonszám: 740207488 [TI2]  
UKRAJNA: Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet, cím: Ukrajna, 90202 Beregszász, Széchenyi út 48. a, kriszpont@gmail.com, Hétköznap: 09:00-13:00
http://krisz.org [TI3]

Mikor lehet önkéntesnek jelentkezni?

Az önkéntesregisztráció lezárult. Ha lemaradtál volna, ne pánikolj, írj nekünk emailt a csillag@reformatus.hu emailcímre arról, hogy milyen önkéntes munkát vállalnál szívesen a CSP-n, és felvesszük veled a kapcsolatot.