„Rendkívüli dolog a nulláról létrehozni egy tárgyat” – felel a lelkész kérdésére a fazekas, amikor hivatása szépségéről kérdezi. Közben nem áll meg a keze, forog a korong, új agyagkerámia van alakulóban. Abban az időben, amikor Isten elhívta Jeremiást a fazekasműhelybe, még egy jóval kezdetlegesebb technikával, sokkal hosszabb idő alatt készültek a kerámiák: forgó asztalok álltak a mesteremberek rendelkezésére, amin agyagból gyúrt hurkákból állt össze a végtermék. Azonban a 2500 évvel ezelőtt élt Jeremiásnak is a ma emberéhez hasonló utat kellett bejárnia. Mindenekelőtt fel kellett állnia a „kényelmes kanapéjáról”, ki kellett mozdulnia komfortzónájából, hogy az Úr kijelentését be tudja fogadni. „Van, amit a pálya széléről nem lehet megérteni, ezért örömteli, hogy vállaltátok az utat, a pakolást, a cipekedést és most itt vagytok” – szólította meg a fiatalokat a lelkész.

Jeremiás házigazdája nem más, mint maga a fazekas: Isten. Milyen is Ő, mit tudunk Róla? Nem egy fogantyú a villamosról, amit általában csak lógva hagyunk, és csak ha már kész a baj, akkor kapaszkodunk bele. Ő maga a Fazekas: az a személy, akivel kapcsolatba kerülhetünk. Egy olyan személy, aki éppen alkot. Alkotása pedig, sok más divatszakmával szemben, mindig hasznos, mindig célszerű és teljes mértékben az alkotón múlik, mivé formálódik az alapanyag. Mégsem diktátorként kényszeríti rá erejét és akaratát a vizes agyagra. „Finom mozdulatokkal, szeretettel formálja érintése által. Örülök, hogy Isten nem egy 3D nyomtató műhelybe hívta Jeremiást, mert az is klassz, csak ott nincs kommunikáció, nincs kapcsolat az anyaggal” – mondta az igehirdető, majd odasétált és belenyúlt a félig kész, forgó agyagvázába.

Mit tehet ilyenkor az ember? Bevágja az agyagot, összegyúrja, majd időt és újabb energiabefektetést nem sajnálva elkezdi előröl az alkotást. Sokszor tesszük ezt mi magunk is egy-egy félresikerült rajzzal, szerelmes levéllel vagy épp szakdolgozatkezdeménnyel. „Isten azonban nem ezt teszi. Ő újat gondol, áttervez, újraformál, azaz reformál” – folytatja a győrszemerei lelkipásztor, kiemelve azt, hogy amikor mi magunkról is lemondunk már, ő nem. „Mert Isten ennél sokkal jobban szeret minket. Ő inkább reformál. Reformál, ahogy tette azt Jeremiással is.  Ahogy tette az egyházzal, ami nem akarta felvenni azt a formát, amit Isten tervezett neki. Megreformálta hát a 16. század közepén. „Így van ez velünk is, hiszen olyan könnyen el tudunk torzulni, ki tudunk fordulni" – folytatta a hasonlatot. Jézus Krisztus, Isten legnagyobb reformációja, azonban eljött ebbe a kicsinyes és romlott történelembe, hogy alakítson rajtunk, vissza, az Atya akaratához közelebb. Mert az alkotónak fontos, hogy mi jön ki a keze alól. Ami az Ő nevét viseli, nem lehet selejt, rossz vagy alkalmatlan a céljára.

„Jézus Krisztus keresztje a legnagyobb reformáció, ever.”

Az előadó bevezette a formálódás-tudatosság fogalmát a fiatalok szótárába. Arra kérte a hallgatóságot, hogy tárják ki magukat az Istennek, a Csillagpont napjaiban és később is. „Érezd Isten formáló kezét, simogató szeretetét, figyelj arra, mit formál benned, veled, általad, simulj bele akaratába. Így készülj a következő pár napra, a találkozásokra, beszélgetésekre, figyelemmel arra, hogyan formálnak az itteni élmények, mert itt vagyunk mind a korongon ” – adta útravalóul a fiataloknak Violetta.

Az istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntötte a Csillagpont résztvevőit. Kifejezte örömét, hogy több mint egy évtized után, a reformáció jubileumi évében újra Debrecen adhat otthont a református ifjúsági találkozónak. Az egybegyűltek elé tárta a líciumfa legendáját, rámutatva Isten teremtő erejére, aki a gyenge vesszőből fát formált.

Szoták Orsolya
fotó: Asszonyi Eszter, Barcza János, Dimény András