„Köszönöm, hogy a részese lehettem”

„Köszönöm, hogy a részese lehettem”

Napra pontosan egy évvel ezelőtt kezdődött a 8. Csillagpont. Facebookon azt kérdeztük tőletek, mit jelentett számotokra a találkozó, így most kommentjeitek segítségével idézzük fel az emlékezetes pillanatokat.

A hét elején arra kerestük a választ Facebook-oldalunkon, mi vonz alkalomról alkalomra egyre több fiatalt a Kárpát-medencei találkozóra.

A lelkes válaszoknak köszönhetően most nyolc komment alapján emlékszünk a nyolcadik Csillagpontra.

Baki Tünde: A Csillagpont nekem új, érdekes, kalandos dolgokat csempészett a 2017-es nyaramba. Olyan emberekkel ismerkedtem meg, akiknek hála betekintést nyerhettem abba, hogy ők hogyan élnek ifjú keresztyénként a világ/az ország különbözö pontjain. Habár ez volt életem legelső ilyesfajta fesztiválja, egy cseppet sem bántam meg, hogy elmentem. Azt a hangulatot, ami a Csillagponton volt esténként, vagy akár nappal is, nehéz bárhol is keresni... Az alatt a pár nap alatt teljesen feltöltődtem és csakis arra koncentráltam ami számomra a legfontosabb az életben: Istenre, és az ő meg nem szűnő szeretetére; a barátaimra; arra, hogy minél többet nevessek és jó emlékeket szerezzek, amikre ha majd késöbb visszagondolok, kiráz a hideg is, és azt tudom mondani: „ez volt életem egyik legjobb döntése, hogy résztvettem a Csillagponton!”

Re:formálj – Több mint négyezer fiatal vett részt a tavalyi Csillagponton, akik a reformáció mai napig tartó folyamatában kereshették helyüket.

„Jézus Krisztus, Isten legnagyobb reformációja, azonban eljött ebbe a kicsinyes és romlott történelembe, hogy alakítson rajtunk, vissza, az Atya akaratához közelebb” – fogalmazott Bella Violetta a nyitó istentiszteleten. Ez az átformálás kísérte a Csillagpont mindegyik napját.

Krisztovánné Kósa Lídia:  ...azt jelenti, hogy Isten megvalósít olyan vágyakat is, amiről álmodni sem merünk.

Több, mint 200 program, több száz önkéntes. Így is jellemezhető a tavalyi Csillagpont. De így is: imaközösségek, lelki találkozások, a Teremtő megtapasztalása, Istennel elcsendesülő, máskor pedig épp önfeledten szórakozó fiatalok.

Több mint négyszáz önkéntes munkálkodott a Csillagpont előkészítő napjain, a megvalósításban pedig legalább ugyanennyien segítettek. Ők mind azt vallják, hogy Isten segítségével olyan dolgkat is megvalósítottak, amiről álmodni sem mertek.

Bak Melinda:  Bár én nem vettem részt rajta ifjúságom hiánya miatt, de a telefonomra letöltöttem a CSP Band 47 perces szolgálatát. Már azt is tudom, mikor melyik dal következik.

A Csillagpont a 14-35 éves korosztályt célozza meg, de élő közvetítésnek, a videóknak és oldalunknak köszönhetően szerta a Kárpát-medencében követhették a találkozót, melynek állandó szereplője a CSP Band.

„Lélek add, hogy Benned teljesen megbízzak, / A vízen bátran Veled járjak, bárhová hívsz, menjek. / Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni. / Taníts teljes hittel járni, jelenlétedben élni” – hangzott esténként az egyik legkedveltebb dicsőítő ének.

Jerbák Ancsi: Kávé.

A feltöltődésre vágyó fiatalokat ez alkalommal is különböző kávézók várták a Csillagpont területén, melyek rengeteg találkozásnak és beszélgetésnek adtak teret.

Ha már kávé: tavaly az önkéntesek a különleges önkéntes kávézó várta, ahol nemcsak megpihenhettek, de fel is frissülhettek két szolgálat között.

Földesy Márta-Katalin: Azóta másképp nézem/ eszem a mákosbejglit!

Minden résztvevő örömmel emlékszik vissza Mike Pál főelőadásaira, melyek a reformációval foglalkoztak – másképp, mint bármikor az év során. A csütörtöki napon a biztonságos helyről, a mákos beigliről, a tékozló fiúról és az öt soláról volt szó.

A találkozó napjai alatt valamit levetkőztünk, és valami újba öltöztünk fel lélekben. Miért tettük ezt? Hogy merjünk álmodni, és megtenni azt, ami lehetetlen – erre buzdított Mike Pál.

Lakatos Krisztián: Egységet, egy olyan környezetet és csapatot, ahol nem számít, ki milyen színű, mindenki ugyanazért van ott: Istenért és a közös bulikért.

A Csillagponton fontos kulcsszó az egység, a programok között mindenki megtalálhatta a neki tetszőt: délutánonként előadások, sportolási lehetőségek és játékok, esténként pedig különböző koncertek közül választhattak a résztvevők.

Bemutatkozott a RefoRom alkotóműhelye, bizonyságot tettek és dicsőítést vezettek a bodrogközi cigánymissziós gyülekezetek, de volt Parno Graszt-koncert és szociodráma is. Akit pedig komolyabban érdekelt a cigánymisszió, megtalálhatta képviselőit a Lehetőségek piacán.

Pap Gyopárka:   ...lelki feltöltődést és mérhetetlen boldogságot nyújtott.

A főelőadások mellett fontos lelki program volt a három esti áhitat, melyeken a lelkipásztorok a délelőttökön elhangzott üzeneteket mélyítették el.

Lovász Krisztián hajdúsámsoni lelkipásztor Isten gondviseléséről, Kiss Miklós felvidéki lelkész a szabadításról, Szanyi György kárpátaljai lelkipásztor pedig a reformációra adható válaszról szólt a hallgatóságnak.

Pakucs Timi:A 2017-es Csillagpont egy biztos pont volt a nyárban, amikor a lelked megnyugodhat, elméd felszabadulhat és biztonságban érzed magad. Nem létezik a tér és az idő. Annyira átadhatod magad a Csillagpont életérzésnek, hogy észre sem veszed, mennyire hamar telnek el a napok. Minden egyes percét imádtam, meg tudtam élni minden pillanatot. Köszönöm, hogy a részese lehettem.

„Vannak olyanok, akik csak általad találkozhatnak Istennel, csak úgy tudják megérteni az üzenetet, ahogy te adod át nekik″ - Bella Violetta igehirdetésével búcsúztunk a 8. Csillagponttól.

De búcsúnk csak a 2017-es találkozónak szólt, jövő nyáron újra találkozunk!

Farkas Zsuzsanna, fotó: csillag.reformatus.hu